is megvolt...háááát tényleg nem volt egy nagy durranás, de ezt már csak utólag állapítottam meg, ehelyt. Mert ott...nos...ott szééné paráztam magam, minden egyes lépésnél.
Megérkeztünk-
addig paráztam hogy elkésünk
behívtak-
paráztamhogy nem lehet műtét, mert
nem jók az eredmények
vagy
nem jó az állapota
nem volt meg egy eredmény
branülbekötés (ááááá acsúcspara!!!), majd vérvétel, le a vérrel, nyom hagyása a dolgozókban (nehogy csak úgy letegye anyuka az ablakban, ahogy mondják, mert akkor sose lesz kész...)
várakozás
Pál játékainak szétosztogatása
Majd eredmény okés
fel az osztályra
idegbetegen majnem-összeveszés Margó nővérrel
majd "bátorító szörp" bevétele
(durva koktél volt az)
Pál tenyérnyi pupillákkal trippen a folyosón a festmények közreműködésével:))))
majd le a műtőbe, ahol Fpapa karjaiban megkapta a valamit, amitől 3 másodperc alatt kiütődött.
negyed óra múlva már vissza is került a Pál---
aludt és aludt és aludt
ivott
és aludt és aludt
majd felkelt, és onnantól semmi nem mutattahogy műtét volt, csak egy kisfiú látszott, akinek feltett szándéka, hogy ízzé porrá omlasztja az alábbi életszerű szabályrendszert:
a friss mandulaműtétes kisfiú ne:
kiabáljon
szaladgáljon
ugrabugráljon
üvöltözzön
sírjon
hajtsa le a fejét (autóihoz).
És ráadásul a szaladgálás közben folyton min. egy, de inkább több orvosba ütköztünk:(
És most mindegyik itthon van velem, és holnap befejeződik a galériaprojekt is. Gábortól kaptunk egy határ kimustrált billentyűzetet, így a galéria-űrhajó rém élethű leszen:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése