2011. július 31., vasárnap

Nnna

Gyurkának:)))))))))
A madártani egyesület standján KH felmászott a "gólyafészekbe", később a képen látható gólyával lemászott, és behajította a patakba:) Más dolgokat is be akart hajítani, de elmenekültünk.
Úton Superman-nel
Vurstli is volt. Csak egy menetre szálltunk ki, egetverő zene szólt, de természetesen 3 szor is mentek ezzel a dologgal, ugyanakkor a végén nagyon nagy hiszti kerekedett. Fpapa ekkor határozta el, hogy apuka-tréningre megy, hogy ne kapjon ien esetekben idegbajt.


...a Heőőkirály Kistücsköt néz, Fx egy kedves nőrokonnal el, Fruzsi pedig elvan, így írok a fanntasztikus hétvégéről:)

Először is péntek reggel átvettük Fx-et Héregen, egy nappal előbb a focitáborban. Hogy inkább jöjjön velünk. Már az átvételkor gyanús volt, és később frankón bizonyítást nyert, hogy ugyanabban a gatyában (alsó) és zokniban csinálta végig a majd-egy-hetet. Állítólag fürödtek azért, majd a fürdést követően ellenőrzés híján a 6évesek szépen mindent visszavettek. ÁÁÁÁ

Átvettük tehát Fxet, és mentünk először Mátraterenyére, hogy egy festőművész kályháját tegye rendbe Fpapa. Ott szuper volt Mátraterenyén, volt egy nagyon klafa babaház az udvaron, abban ökörködtek. Mindenki hozta a formáját, Kisheő zsarnokoskodott rajtunk, Fx szadizta, Fruska jókislánykodott, ienek.

Tovább Szuhafőre, immár esőben, szállást elfoglalni. Nem pont erre a fajta szállásra számítottam, így eleinte nem volt túl jó kedvem. Aztán sem, mert az eső kitartóan esett....azért elmentünk felfedezni a környéket, minimum azért, hogy stratégiai kakaót szerezzünk. Ugyanezzel az úttal kedves helybéliektől könyveket szereztünk estére ("nagy bajban vagyunk, elfelejtettünk könyvet hozni magunkkal, segítsenek!"--mien ufók lehetnek ezek????? Biztos pestiek:)

Az aznap esti álmunk az hihhetetlen jó volt, nagyon jót aludtunk Szuhafőn:) Mindenki.

Másnap át Jósvafőre, Atomékhoz. Esőben. Egész nap esett, csak az intenzitás változott:( Voltak programok is, bár, miután Fx kissé mélyre gázolt a patakban, kénytelenek voltunk hazamenni. Sajnos. Bízom bennehogy jövőre jobb idő lesz:( Kisheő végig hisztizett, Fruzsika sem volt a legjobb passzban, szóval igazi katasztrófa volt gyerek-szempontból az egész nap. "Legközelebb akkor szeretnék gyerekekkel nyaralni menni, amikor a Fruzsika 5 éves lesz"-mondta Fpapa, kissé túlozva, de nagyon helyesen:) Na jó, persze, megyünk még nyaralni, de nem így, az tuti:)

2011. július 28., csütörtök

Az első nyaralós hétvége

következik, Mátraterenye-Jósvafő-Szuhafő útvonalon. Fx táborban van, ez az 5. nap, holnap reggel 8ra megyünk érte-ideje már. Issszonyúan hiányzik, nagyon nagyon nagyon:)

Már mindenki alszik, én meg az egyik apuka (Kémapuka) honlapján nézegetem a lesifotókat, amit az élelmes apuka-megelégelve, hogy semmi hír a gyermekekről--odasettenkedve készített. Legalábbis ezt mondja:) Persze a lényeg vastagon az, hogy vannak képek, legalább. Az van, hogy az ééén gyerekem a legeslegszebb kisfiú a Földön, és kész. Azon veszem észre magam, hogy azt figyelem, hogy adekvát-e az öltözéke, ááááááááááááááááááááá. Beteges. És olyan kis ágrólszakadt....na abbahagyom. Holnap megtudjuk, hogy megy-e valaha még bármi táborfélébe...

Mindenesetre holnap végre útra kelünk. Ez még nem a naaagy nyaralás, azt majd 2 hét múlva, Zalában, Kisrákoson ejtjük meg, most csak 3 napra megyünk. Mondanom sem kellhogy a cucc az ugyanannyi:)))

2011. július 26., kedd

Táborban...

Fx táborban van, ez a 3. nap...kivan az egész család, úgy is mint Fpapa és én. Kicsit jó, mert nincs akkora nyüzsgés, de ugyanezért szar is kissé.. szóval hiányzik a lurkó és passz. Tegnap este nem bírtam tovább, és felhívtam Zsiga Bácsit, a táborvezetőt. Fpapa szerint ugyan minek, hiszen mi mást is válaszolna, minthogy nagyon jól van a gyerekünk. Azt mégsem mondhatjahogy sír a sarokban....
most megyek, megjöttek Csigiék:)

2011. július 19., kedd

Komolyan

tanácstalan vagyok. Ezek a gyerekek, mind a 3, folyton de folyton náthásak. Halványan dereng a saját gyerekkoromból, hogy én is folyton szipogtam, na de akkor is.... minden nap 10000szer kellene szívnom az orruk???? De az nem jó az orrnyálkahártyának, még Nazim Tan is megmondta... Ma elviszem hozzá a két kicsit, és tanácsot kérek, elegem van.

Régebben (mikor még csak a Fx volt) legalább a nyarak nyugisak voltak, de most már tökmindegy hogy nyár vagy tél, vagy...---nincs megállás. Ma éjjel is átjött a Heő, és lázas volt, ....................(füttyfütty), a teringettét. A Fruzsi orra szintén nonstop tele van, nem is beszélve a nagy Fx-ről, aki szipog és szipog és szipog....
Nazim Tan szerint vágjam tövig a körmüket, mert onnan jönnek a bacik - tövig vágtam. Bacik feszt itt vannak. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁá.

Amúgy MA ÉRKEZIK A BERLINI ROKONSÁÁÁÁG!

További hír, hogy afocitáborral nemtom hogy mi lesz, duplafenekű kommunikáció zajlik Fx részéről ezügyben: nekem "nem megyek focitáborba, nemés nem", külső érdeklődőknek büszkén "Focitáborba megyek, ott fogok aludni, sok barátom ottlesz, stbstb".

Állapotom a tanácstalanság, olvasom a "kiaz úúúr a háznál" c. könyvet, thx to haka11:))))) remélem okosodom:)

2011. július 14., csütörtök

Minthogy régen írtam

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa fiaim
Youtube-nézés - Funny Cats - Vilivel

íííígy rakok fel képeket (csak úúgy) és írok is sokmindenről:
- arrólhogy iiszonyú meleg van, és már semmi sem segít, a légkondi sem
- arrólhogy Kishepő ma bilibe pisilt (utána rögtön visszafejlődött, túl lelkesek voltunk sztem)
- arrólhogy megyünk egy csomó helyre a közös élmények miatt nyaralni meg ienek (megyünk Mátraterenyére, Szuhafőőre, Őrségbe, Tiszatóra és még megyünk a Balcsira is bebeee)
- arrólhogy a Naaagy Fx táborba megy egy hétre, ottalvósba--rettegek, igenigen - - RETTEGEEEEK mert ki fogja kitörölni a popsiját (készvagyok kakiltaaaam), ki fogja megcsinálnia kakaóját (reggel 2t este 1et, szívószállal) ki fogja, ha szipog, erőszakosan megfújatni vele az orrát? ki?Ki? a Zsiga báácsi???
- arrólhogy Fpapa vett egy medencét, és holnap felállítja a kertben és még bunkit is akar álcahálósat...majd rakok ide képet, ha megvan:))) menő:)


Na ienekről írtam ezúttal:))))))))))))))))))))))))

2011. július 3., vasárnap

Mostan...

Jelentem etetjük a francos válogatós éhenhalós macskát. 3an, a J. néni, a Papi és én is. A Heő közben rettegésben tartja:)))
Kisheő szenvedélyesen mosogat
Rebi és Emő a bölcsibulin:)
No komment:) néha én is csinálok jó képeket:))))))))))))))))
ŐŐheősége Kisheő
Életkép életveszélyes helyzettel rajta:(

Bölcsibuli és gyurmakeverés

...fürdenek, így írok errőlarról:)
Legkedvesebb rokonaink csapatostul Szlovéniában vannak, és ez még mind semmi, Dóri is elutazott, hogy cserkészkedjen 2 hétig. Most akkor próbára tehetem magam, mint támaszték nélküli 3 gyermekes anyuka.
Fpapa is lelépett, ő dolgozni Abaligetre---csak kedd éjjel jön haza:(
Voltunk Bölcspartyn, ami látszik a képeken, de sajnos az én fiaim csak a gyurmákat összekeverni voltak hajlandóak, arcfestés, iesmi kizárt. Ehelyett a M. lányokat fotóztam ugyanott. Az arcfestő néni egész ügyes volt (én is voltam ebben a bizniszben, még 2000-ben a Szigeten a Tilos R Sátornál volt az egyik attrakció a miáltalunk nyújtott arcfestőszolg.), bár helyenként erősen szürreál lett az eredmény---ld. a Rebikutya nyelvét..