2013. május 28., kedd

Na mostakkor íme...

Még sosem volt ilyen, hogy ilyen sokáig nem írtam volna blogot, őrület. Ugyanakkor teljesen belefér abba a sztoriba, ami szerint az elmúlt két hónapban kifordítottuk (csak csendben jegyzem meg, hogy ISMÉÉT:))) a sarkaiból a teljes világunkat szolidan (de marha határozottan...)

Először volt az elhatározás, amelyet hamar tettek követtek. De ezt még asszem írtam.
Hogy fel akartunk költözni az erdő szélére, és lám.
Lett alkalmas ház, lett a régi pecóba nagyon szuper bérlő (először gázos bérlő lett, de azzal rövid úton végeztem, szegénnyel...), lett költözés, asszem május 3-4-5-én.

Na az brutális volt, de tényleg. Persze nem csináltam képeket (még előtte ráborult a Coolpix fényképezőre egy teljes cumisümegnyi víz), perszehogy nem:(
10 kanyar volt a hatalmas LT teherautóval (palinyelven Fósvágán), és még most is vannak ott cuccok, kb. még egy kanyarnyi, vagy inkább persze 2, mert ott van a játszótér is még...

Most már kezdek jobban lenni, de basszus, ez volt eddigi életem legmegrázóbb áttelepülése----a kis megszokott, kiegyenlítetten 70 fokos hőmérsékletű (túlzok!) tetőterünkből át a jégverem szinten kihűlt és nehezen felfűthető 3 szintes, nagy kertes csodába.

Nos pl. a kerttel még csak annyira volt erőm foglalkozni, hogy vettem 50 l virágföldet, és riasztottam az összes kertész barátomat (Eráááás!), eddig jutottam. Pakolok napmint nap, egyre jobb a helyzet.

Közben Fpapa és a kályhabiznisz kissé megmakkant, amennyiben éppen azon parázunk, hogy nincsenek megrendelések. Persze minden évben van ilyen megállás, csak nem májusban, hanem feb-márciusban, szóval ez fura. Arra is gondoltunk, hogy vmi titokzatos hatalom eltéríti az emaileket, hm?
Csak neeem...

Mindenesetre szépen lenulláztuk a családi megtakarításokat a költözés kapcsán...és még kell is jócskán a házra költeni, mert pl. az alsó szinten kajak fehér (!!!!azon MINDEN meglátszik!!!) kő (!!!rohadt hideg!!!) a burkolat, hajaj. Azt le kell cserélni, mese nincs.

A gyermekek állatira
az állatok meg gyermekien (huh)
élvezik a kertet
a gyerekeknek egész szintje van, saját nappalival
a kutyáknak meg rendesen kutyaház-lakótelepe van, amennyiben 3 (!) ház jut a 2 kutyára, vicces. Mert van új ebünk, a Buksika, aki a Sárköziék nagyijának akutyája volt (Új barátok/HalacskA CSOPORT), CSAK MI BEFOGADTUK, MIUTÁN A NÉNI BEKÖLTÖZÖTT EGY OTTHONBA, ÉS A Bukker magára maradt...

Vannak új szomszédok, meg új barátok, meg séták, meg gyümölcsfák az út mellett, meg erdő, meg madárfütty, meg lépcsők a házban, amikkel nagyon kell vigyázni a Kisbabab miatt, sokminden van. Mostmár majd írok:)))

A mi Fpapánk arról vált híressé a környéken (ja van nagyon pöpec kocsma is!!!), hogy harcos úttörője a helyi csend-rendeletnek - hogy senkise fűrészeljen vagy flexszeljen vasárnap - hát ne is!!!

Uff.

2013. május 26., vasárnap

uuuu tejóég! mennyi ideje mááár!

Mostan írtam 2 hónap után, és elszállt az egész:( a mozilla összeomlott.
én is:)

mostakkor csak képeket teszek fel, aztán már holnap írok:)))

                                                                      A Nagyhajúú
                                                                  Buksika, az új kutyánk
                                                                Komoly KisFruzsika
                                                               Komoly NagyFruzsika
                                                                KisFruzsesz nevet
                                                                    Búúzsababa nevet
                                                                        Piroska
                                                                            jajjj
                                                                          Nagyhajú
                                                                          Nagyarcú