2012. március 16., péntek

Brrrnoi beszámoló és mások

Nos megérkeztünk haza a brnoi útról és túléltük:)
Fpapa volt a főszereplő odafele, amennyiben az időfaktor miatt (gondolom) gyorsan gyorsan elfogyasztotta az egész napra tervezett égetettszesz mennyiséget, és ez érkezéskor pont egy kiadós szundikálást eredményezett. Palival együtt begördülve Brünnbe aludtak, nna. Kicsit beparáztam, hogy 2 gyerekkel egy padon alvó Fpapa mellett brünnözünk, de nem így történt. Az elhajlott apa csodálatos módon ehelyett megrázta magát, és (felkelt és járt) magához tért, és jókedélyű cseszlovákozás közepette nagyjából józanul abszolválta a városnézést. Spielberg várának parkjában kicsit napozott lehunyt szemmel (huuu de hamar visszaértetek, mondta), majd a vonathoz visszatérve aludt csak el ismét a hazaúton.
Láttunk sok szép templomot, Sp. várát, kecskés éttermet, knédlit, majnem vettem egy cipőt erős felindulásból. Szereztem soksok lufit, kéket, tereltem Pált ideoda városszerte, hallgattam Fpapa dünnyögését a mindenhol lengő kajaszagról (aha), ienek.
A vonatút nagyon komolyra sikeredett. Volt egy "orfeum kocsi", Fx szerint kocsma, na igen. pont mellettünk volt, és oan buli kerekedett benne a visszaútra, hogy a megállókban belengett a vonat:)))
Járkált Svejk, vicces ruhában ideoda, aranyos fickó volt. Osztogattak pálinkát, kolbászos falatkákat. A Pici pogácsát hozott sokat (sajtosat nem sajnos), sütik és más kaják jöttekmentek, és persze Fpapa szerencsétlenségére soksok pálinka is jött az útra:)
Volt hangosbeszélő bácsi, aki szerintem szintén nem tartóztatta meg magát az alkoholos italoktól, mert a végére már akkora baromságok hangzottak fel a hangosbeszélőn, mint ide Békéscsaba.

Fruzsina annyira hiányzott (pedig volt elég dolgom a 3 fiúval), mintha afél karomat hagytam volna itthon:))) Lujza reklamálta, hogy alig írok róla, úgyhogy a következő bejegyzés Fruzsikáról szól majd:)))

Nincsenek megjegyzések: